2010. szeptember 08.


Rally Japan (WRC)


Rally Sanremo (IRC)


Baranya Kupa (R2,His)


Mecsek Rally (OB)










Év végi levezetés

Bessenyey Zoltán - Papp György
Opel Astra GTC CDTi N/3

Kellemes és tanulságos hat gyorsaságit teljesített a remek időben zajló Szilveszter ralin az Opel Diesel Rally Team kettőse, Bessenyey Zoltán és Papp György, hiszen a kétkerék hajtású mezőnyben a harmadik helyen végeztek.

Bessenyey Zoltán:
"Levezetésnek és szponzorautóztatásnak szántuk az idei Szilveszter ralit, ahogyan tavaly is. Régen ültünk kocsiban, és az utolsó-utáni pillanatban döntöttünk az indulás mellett jelen esetben is. Remek döntés volt, hiszen a kocsi jól muzsikált, a hangulat kifogástalan volt és az időjárás is kedvezett nekünk valamint a nézőknek is. Amíg nedves volt a pálya és kicsit fagyottak a felületek, addig vezettünk kétkerékben, azaz az A7-es kocsikat is sikerült magunk mögött tartani. Ahogyan száradt fel a pálya, már nem volt megfelelő a gumink sem, hiszen vizes abroncsokkal hoztuk a kocsit, és picit visszaestünk, végül a harmadik helyen futottunk be, ami persze az N csoportos kocsik között elsőnek számított volna. Egyetlen valós ellenfelünket 2 perccel előztük meg 48 kilométeren, ami szerintem megfelelő. Sok ilyen versenyt szeretnénk majd 2010-ben is, hiszen rallyrádió volt, élő TV adás volt, sokan voltak versenyzők és nézők is. Ez kéne nekünk és a szponzoroknak is, akiknek ezúton is köszönöm az idei évet, és bízom benne, tudunk majd együtt dolgozni jövőre is."

Forrás: Opel DRT

biggy

2009. december 30.
...Legfrissebb hírek
Vizin Laci bácsi negyedik lett

Vizin László–Zsiros Gábor
Honda Civic Type–R R3

Az...

Korda Erik idei második győzelmét szerezte a Hungarian Baján

Rajt-cél győzelmet aratott a G4S Terep-rallye...

Megtört az átok

Fantasztikus versenyen van túl az Opel...

Vizin Laci bácsi jelenleg a hetedik

Vizin László–Zsiros Gábor
Honda Civic Type–R R3

Volt...

Baranya Kupa információk

A Baranya Kupa versenyzőire 3 gyorsasági...

Nyolcadszor Ózdon a rallytúrások

Április közepéről augusztus utolsó hétvégéjére került...


© 1997-2007 rally.hu. Minden jog fenntartva.
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.
Webstar Csoport Versenynaptár Fórum Chat Linkek